Gondolatébresztő: Miért jó videojátékosnak lenni 40 felett?

Harminchét év. Ennyi ideje játszom. Életem egyik legmeghatározóbb hobbija a videójáték. Volt, hogy évekre visszavettem belőle, nehéz időkben és volt, hogy daráltam, egymás után "toltam le" a különböző címeket. Azt hiszem, ma már meg tudnék lenni enélkül - a hobbinál is komolyabban űzött tevékenység nélkül, de nem akarok. Miért? Elmondom.

Tizenegy éves koromig az olvasás, a diafilmek és a tévében nézett gyerekműsorok jelentették a fő csatornákat, ahol gyermekagyamat, elmémet betámadták a különböző gondolatok, érzések, hangulatok. És jó volt ez így, de valami, nekünk New Age-es gyerekeknek hiányzott. Ez volt az interaktivitás. És micsoda ajándék volt ez, mikor először megtapasztalhattam 8 évesen a kis kvarcjátékomon a Sea Rangeren. Animációs fázisok, kimerevített mozdulatok jelentek meg a kvarckristály kijelzőn, ha az irányításhoz szükséges két gomb bármelyikét megnyomtam. Varázslat volt ez a javából. Az interakció révén azonosultam a kis figurával, a képernyőre szitázott egyszerű, színes, stilizált grafika viharos tengerré, sötétlő égbolttá változott lelki szemeim előtt. A kis szereplő életére törő veszélyek megnőttek, felmagaslottak. Egy varázslatos világ része lettem, amitől sokáig nehéz volt szabadulnom.

A Commodore 64 erre is rátett több lapáttal. A kvarcjátékban hallható egyszerű pityegést felváltotta a több szólamú zene és zörejek kavalkádja, a képernyőről varázskapuk villództak a Master of the Lampsban és pálmafák ringtak a Commandoban. A joystick segítségével irányított hőseim felett végtelen kontrollt gyakoroltam, a tűzgomb minden egyes lenyomása újabb és újabb varázslatot okozott a képi és hangi kavalkádban. Leírhatatlan érzés volt.

A nyolcvanas évek végén jártunk. Nem sok év kellett és beköszöntött a 16 bites korszak Kánaánja, majd megtörtént a PC felemelkedése egyszerű irodai eszközből játékos platformmá. Ezeket mind végig éltem. Szomorúan búcsúztam a C64-től, ácsingózva vágytam, hogy Super Marióval és Sonickal komolyabban megismerkedhessem, aztán egyszerre felnőtt voltam. De mindvégig játszottam. A játék, a játékok olyan beton biztos részei voltak az életemnek, hogy el sem tudtam volna képzelni magam nélkülük. A 2000-es évek elején, amikor dolgozni kezdtem, már kicsit mást is jelentettek. A gőzt lehetett kiereszteni velük, a kényelmes, áldozatok nélküli eszképizmust szolgálták. És hogy személyiségem egy másik részére is hatottak, arról is hadd szóljak. A játékok kortárs művészeti alkotások. Némelyik egészen minimalista, mások szinte már rokokósan, barokkosan túl vannak csicsázva. Alkalmazott művészet a videójáték, a 10. a sorban. (1. építészet, 2. szobrászat, 3. festészet, 4. zene, 5. irodalom, 6. tánc, 7. színház, 8. film, 9. televízió/fotográfia/média). Polgári foglalkozásom mellett mindig is művészkedtem, alkottam, hol kevesebbet, hol többet és a játékok ezekhez a tevékenységekhez végtelen inspirációt szolgáltattak és szolgáltatnak mind a mai napig. Sokat kaptam a játékoktól és valószínű, sokat is fogok még kapni, művészetből, inspirációból, vagy csak egy jó hangulatból, amit a játéktervező helyezett el mesteri kézzel az adott művében. Ma már nem keresem a kihívásokat egy játékban, megelégszem a normal nehézségi fokozattal, hiszen a reflexeim nem olyanok már, mint régen. Eszképizmusnak is kiváló élmény a videójáték, de némely alkotás el is gondolkodtat vagy katarzissal is végződhet. A játékok manapság sajnos egyre inkább az üzleti modellekhez igazodnak. A nagy kiadók igyekeznek feltalálni az aranytojást tojó tyúkot. Mi, régi motorosok, akik majd negyven év alatt szinte mindent átéltünk amit videójátékokban lehetséges, talán kicsit cinikusan, talán kicsit a háttérből figyeljük ezt a mesterkedést. De amíg van bennünk szenvedély és erő, drukkolunk azoknak a keveseknek, akik saját, csodálatos ötletüket igyekeznek megvalósítani és másokat is meghívni a fantáziájuk teremtette virtuális valóságba. Ezek az alkotók, az Uedák,a Kodzsimák, a Perssonok jönnek, látnak és győznek, olyan műveket alkotva, melyek nem csak sok sok játékost varázsolnak el, de sokáig emlékezetesek is maradnak, kiállva az idők próbáját. Játékra fel barátaim, mert ki tudja meddig tart még a homo ludens korszaka?!

Ha te is évtizedek óta játszol, mondd el a véleményed a témáról!