(H)őstörténet: Mikroszámítógép a nappaliban – gyerekkorom technikai csodája

Volt egyszer egy világ, ahol a számítógép nem volt mindennapi tárgy. Egy gép, amit nem használtál munkára, online bankolásra vagy Netflix nézésére – hanem felfedezésre, alkotásra és játékra. Egy időszak, amikor a betöltési zajok zeneként szóltak, és a képernyőre kiírt „READY.” sor új kalandokat ígért.

Ez a világ a 80-as, 90-es évek otthoni mikroszámítógépeinek hőskora volt. És ha átélted, akkor tudod: ezt nem lehet elfelejteni.

🔌 A találkozás pillanata

A technológiai környezet akkoriban egészen más volt. Sok családnak még telefonja sem volt otthon, VHS-lejátszó csak „a gazdagabbaknál” akadt, a számítógép pedig... nos, az valami sci-fi dolognak tűnt. A tévében időnként felvillant egy-egy gép, vagy ha szerencsés voltál, láttál ilyet egy kiállításon vagy a művelődési házban.

Az első találkozás nálam egy ismerősnél történt. Egy Enterprise gép villogott a nappalijukban, TV-re kötve, futurisztikus kinézetével, amelyhez különösen hozzájárult a gépen található kis joystick. Leültünk, az osztálytársam elindított egy játékot – a kazetta recsegett, a képernyőn megjelent a loading felirat és vártunk. Aztán egyszer csak megérkezett a játék. Egy Pacman klón. Ott és akkor elvesztem. Tudtam, hogy nekem is kell egy ilyen.

🖥️ A saját gép – és a hozzá tartozó világ

A családom végül 1988-ban jutott hozzá egy Commodore 64 C géphez, floppy meghajtóval és egy joystickkal. Egy igazi csoda volt: világos műanyag borítás, futurisztikus test. Osztálytársaimmal floppykat egymással cserélgetve lázasan töltöttük fel rá a játékokat és a programokat.

A betöltés hosszan tartott, és néha előfordult, hogy a több perces várakozás után csak egy „LOAD ERROR” fogadott. Ilyenkor próbálkoztunk még a lemezzel párszor és reménykedtünk. Mert megérte.

 

⌨️ A mindennapok varázsa

Nemcsak játszottunk – programoztunk is. A korabeli CoV és Mikrovilág magazinokban BASIC kódokat közöltek, amelyeket szorgalmasan gépeltünk be. Oldalakon át, soronként, karakterről karakterre. És természetesen a program elsőre sosem indult el. Egy elütött betű, egy felesleges szóköz, egy kimaradt zárójel – és kezdődhetett a hibakeresés.

De milyen érzés volt, amikor végre elindult a saját „HELLO WORLD”-ünk vagy egy egyszerű kígyós játék? Ma is emlékszem rá: mámorító sikerélmény, amit semmilyen modern „drag and drop” élmény nem ad vissza.

🤝 A közösség és a gépek körüli élet

Nem csak egyedül ültünk a gép előtt. A számítógép közösségi élmény volt. Szüleim is kivették részüket az első időkben a Return of the Jediből vagy az ASCII karakteres primitív békás, szúnyogfaló játékból. De jöttek hozzánk barátok játszani, lemezeket cserélni, új játékokat próbálni és mi is jártunk hozzájuk, gyakran. A „másolás” még nem számított főbűnnek – inkább a közös felfedezés eszköze volt.

Voltak klubok, számítástechnikai szakkörök, sőt néha házibulik, ahol a fő attrakció nem a disco lámpa, hanem a legújabb Delta nevű játék volt. És persze ott voltak a legendás géptermek is, ahol néha a „nagyok” mutatták meg, hogyan kell ügyesen programozni vagy éppen cheatelni.

⚙️ Ma és akkor – mi változott?

Ma egy játék betöltése másodpercek kérdése. Egy YouTube-videóval pillanatok alatt tanulhatsz meg programozni. Az információ és a lehetőség azonnal ott van az ujjad alatt.

Akkor türelmesebbnek kellett lenni. Meg kellett értened, mit csinálsz, hogyan épül fel egy program, hogyan kell kalibrálni egy magnót vagy újrapozicionálni a képernyőn a sprite-okat.

Ez a korszak megtanított keresni, kísérletezni, és nem feladni az első hibánál. Kreativitást, problémamegoldást, közösséget adott. Valamit, ami talán ma már hiányzik a digitális élmények egy részéből.

 

🧡 Ami megmaradt

A régi gép már nincs meg. Talán valahol egy padláson porosodik, vagy rég az enyészeté lett. De a hangja, a látványa, az érzés, amikor a képernyőre először kiírta, hogy „READY.” – az örökre bennem maradt.

A kedvenc játékom? A Sid Meier's Pirates!, ahol a nyári strandolás és kánikula után az esti hűvösben, nyitott ablaknál hajózhattam a Karibb tengeren.

És ha egy mai gyerek megkérdezné, milyen volt akkor számítógépezni? Azt mondanám: olyan volt, mint kalóznak lenni egy ismeretlen tengeren – ahol a térképet te magad rajzoltad meg.

 

💬 Neked milyen mikroszámítógéped volt, és mire emlékszel legszívesebben?

Írd meg kommentben vagy oszd meg a saját történeted – hadd elevenedjen meg újra a korszak varázsa!