Ha megkérdeznénk az utcán tíz embert, hogy mi számít művészetnek, valószínűleg hamar előkerülne a festészet, a szobrászat, az irodalom, a zene vagy a film. A klasszikus felosztás szerint kilenc művészeti ágat szokás emlegetni, és sokáig a mozgókép, a film számított a legfiatalabbnak közöttük.
De vajon helye van-e egy tizedik művészeti ágnak is?
A videójátékok immár több mint fél évszázada velünk vannak. Az első generációk egyszerű szórakoztató termékei után ma már olyan alkotások születnek, amelyek vizuálisan, zeneileg, történetmesélésükben vagy érzelmi hatásukban semmivel sem maradnak el más művészeti formáktól. Sőt, van valamijük, amivel egyik sem rendelkezik: az interaktivitás.
A játékos nem pusztán szemlélője az alkotásnak. Résztvevője.
Nehéz lenne másként tekinteni olyan művekre, mint az Okami, amely japán tusfestmények világát kelti életre. Vagy a Gris, amely a gyász feldolgozását mutatja be szinte szavak nélkül, színek, mozgások és zene segítségével. Ugyanez igaz a Neva című alkotásra, amely egyszerre beszél elmúlásról, természetről és az emberi kapcsolatokról.
De említhetnénk a Journey-t, amely szinte párbeszéd nélkül képes mély emberi élményt nyújtani. A Flower-t, ahol szó szerint a szél válik a játékos eszközévé. Az Another Worldöt, amely filmes történetmesélést valósított meg évekkel azelőtt, hogy ez iparági trenddé vált volna. Vagy a Shadow of the Colossust, amely a magány, a veszteség és az áldozathozatal témáit dolgozza fel egy monumentális világban.
A videójáték különleges helyet foglal el a művészetek között, mert egyszerre használja szinte az összes többi művészeti ág eszközeit. Van benne képzőművészet, zene, irodalom, színház, film, építészet, dizájn és animáció. Egyetlen médiumban találkozik mindaz, amit más művészetek külön-külön képviselnek.
Ezért gondolom úgy, hogy a videójáték valóban művészet.
Talán pontosabb úgy fogalmazni: alkalmazott művészet.
A legtöbb játék ugyanis nem galériák falaira készül, hanem szórakoztatási céllal. Ahogy egy filmnek jegybevételt kell termelnie, vagy egy regénynek el kell fogynia a könyvesboltok polcairól, úgy a videójáték is piaci termék. De ez önmagában nem zárja ki a művészi értéket.
Sőt.
A jó pályatervezés mögött ugyanúgy ott van az alkotói látásmód, mint egy építész munkájában. A környezetek megtervezése esztétikai érzéket kíván. A történetmesélés nemcsak szövegekkel történhet, hanem tárgyakkal, fényekkel, hangokkal és a játékos által felfedezett apró részletekkel is.
Napjainkban egyre gyakrabban halljuk, hogy a mesterséges intelligencia már képeket fest, animációkat készít, textúrákat generál vagy akár háromdimenziós modelleket állít elő néhány utasítás alapján. Ezek kétségkívül hatékony eszközök. Segíthetik az alkotókat, felgyorsíthatják a munkát, csökkenthetik a költségeket.
De a művészet lényege nem az ecsetben van.
És nem is a grafikus programban.
A művészet az alkotói szándékban, a látásmódban és az emberi tapasztalatok értelmezésében rejlik.
A mesterséges intelligencia képes lehet megrajzolni egy tájat, de nem tudja megélni azt az érzést, amit az alkotó szeretne közvetíteni. Nem tudja átélni a veszteséget, a reményt, a kíváncsiságot vagy a gyermeki rácsodálkozást. Ezek továbbra is emberi tulajdonságok.
Talán ezért sem vesszük észre, hogy a videójátékok ma már milyen mélyen beépültek a kultúránkba. Milliók találkoznak nap mint nap olyan vizuális stílusokkal, zenei megoldásokkal, történetekkel és gondolatokkal, amelyek formálják az ízlésüket és a világképüket.
Szinte láthatatlanul.
És talán éppen ez a legerősebb érv amellett, hogy a videójáték ma már nem csupán szórakoztatóipari termék.
Hanem korunk egyik legfontosabb művészeti formája.
A videójáték szórakozás, nem művészet. Attól, hogy vannak esztétikailag igényesebben elkészített játékok még alapvető a különbség. A valódi művészet absztrakt módon, érdek nélkül fejezi ki az emberi létezés tapasztalatát, a videójáték célja viszont a konkrét, reflektálatlan örömszerzés.
VálaszTörlés