Az Indiana Jones and the Fate of Atlantis nemcsak a LucasArts, hanem az egész videójáték-történelem egyik mérföldköve. Megmutatta, hogy a játék lehet egyszerre tanító és szórakoztató, mítoszokra és tudományra építő, de mégis közérthető kaland. Sokan ezzel tanulták meg, mit jelent a jó történet, az intelligens párbeszéd és a karaktervezérelt játékmenet. És talán nem túlzás azt mondani, hogy ez volt az utolsó korszak, amikor a videójátékok még inkább hasonlítottak a könyvekre és filmekre, mint az iparra.
A point and click mérföldkő
1992 nyarán, amikor a számítógépes játékok még floppykról töltődtek, és a VGA grafika volt a technika csúcsa, a LucasArts előrukkolt valamivel, ami az egész kalandjáték műfajt új szintre emelte. Az Indiana Jones and the Fate of Atlantis nem csupán egy újabb point-and-click kaland volt, hanem egy igazi interaktív film, amelyben a játékos végre maga lehetett a legendás régészprofesszor.
A kor színterén a kalandjátékok uralták a PC-s piacot: a Monkey Island 2: LeChuck’s Revenge friss volt és zseniális, a Sierra a King’s Quest sorozattal tarolt, a Day of the Tentacle pedig már a horizonton derengett. De a Fate of Atlantis más volt. A játék nem egy film adaptációja, hanem egy teljesen új történet - egy „elveszett” Indiana Jones-mozi, amely végül sosem készült el a vászonra. Sok rajongó azóta is úgy emlegeti, mint a negyedik, „igazi” Indiana Jones-filmet, amely az Atlantisz-mítoszt dolgozta fel olyan alapossággal, hogy még az eredeti forrásokat is megidézte.
Egy filmrendező a játékok világában
A játék szellemi atyja Hal Barwood, aki nem csak Lucasfilm-produkciókban vett részt, hanem korábban Steven Spielberggel együtt dolgozott filmeken, például a Sugarland Express-en és a Close Encounters of the Third Kind (Harmadik típusú találkozások) írójaként is közreműködött. Barwood a filmes világból hozta magával a történetmesélés precizitását és dramaturgiáját, amitől a Fate of Atlantis valóban olyan lett, mint egy le nem forgatott Indiana Jones-film.
Később dolgozott a Yoda Stories és az Indiana Jones and the Infernal Machine játékon is – vagyis nem hagyta el soha teljesen a kalandműfajt.
A grafika és a hang – a mozi a monitorban
A grafikai világért többek között Bill Eaken felelt, aki gyönyörű, festett háttereket készített – ezek ma is ikonikusak, a VGA-korszak csúcsát képviselik. Ezek az aprólékosan kidolgozott hátterek, az egzotikus helyszínek – a marokkói bazároktól a titokzatos atlantiszi csarnokokig – mind azt az érzést keltették, hogy egy régészeti kalandfilm közepébe csöppentünk.
A karakterek animációi aprólékosak, az arcok kifejezőek, még a kor technikai korlátai mellett is. A zenei aláfestést a LucasArts nagy zenei triásza, Clint Bajakian, Michael Z. Land és Peter McConnell komponálta, John Williams a filmekhez írt eredeti témáját felhasználva filmszerű, drámai irányba vitte el a dallamokat.
A CD-ROM verzió 1993-ban jelent meg, teljes szinkronnal – Doug Lee szólaltatta meg Indiana Jonest, Sophie Hapgood hangját pedig Tress MacNeille (akit az Animaniacs és a Simpson család rajongói is jól ismernek). Akkoriban ez forradalminak számított: a beszélő karakterekkel, a kifejező hangjátékkal és a zene dinamikus váltásaival tényleg úgy érezhettük, mintha ott állnánk Indy mellett, miközben a labirintusok mélyén kutatjuk Atlantisz titkait.
A sokarcú kaland
A Fate of Atlantis három különböző útvonalat kínált: a „Fist” (akció orientált, bunyós kaland), a „Wits” (a fejtörőkre fókuszáló szóló megmérettetés) és a „Team” (Sophia Hapgooddal, a női főhőssel folytatott csapatorientált kaland) módot. Ez a több szálon játszható felépítés hihetetlen újrajátszhatóságot adott a játéknak – az úgynevezett tilt value-t, ami miatt az ember szinte sosem tudta végleg letenni. Minden végigjátszás más volt, és a döntéseink valóban befolyásolták a történet alakulását.
Összegzés
Az Indiana Jones and the Fate of Atlantis nem csupán egy régi videójáték, hanem egy korszak esszenciája: amikor a kreativitás, a történetmesélés és az emberi fantázia fontosabb volt a poligonok számánál. A LucasArts ezzel a címmel nemcsak egy remek kalandot adott a világnak, hanem egy olyan élményt, amely időtálló maradt – és amelyet ma is ugyanolyan lelkesedéssel fedezünk fel újra, mint több mint harminc éve.
A játék mára kulturális lenyomat lett: egy „mi lett volna, ha” Indiana Jones-film, egy nagyívű, mitológiára épülő kaland, amely többet mond a korszak szellemiségéről, mint bármely technikai adatlap. És bár azóta rengeteg dolog változott a videójáték-iparban, a Fate of Atlantis bizonyítja, hogy a jó történet, a szerethető karakterek és a merész ötletek örök értéket képviselnek.
Lehet, hogy ma már nem floppy-ról töltünk, és a VGA-t is múzeumban mutogatják, de Indy legendás utazása Atlantisz mélyére továbbra is ugyanolyan izgalmas – és talán éppen ezért számít máig az egyik legnagyobb kalandnak, amit valaha monitorra álmodtak.
Te mikor és hol játszottál először ezzel a klasszikussal?
Megjegyzések
Megjegyzés küldése