GOG gyűjteményem gyöngyszemei: ABZÛ – a csend, ami mélyebbre visz

Egy nap elindítottam az ABZÛ-t. Nem voltak elvárásaim. Valószínűleg leárazáskor vettem, mert „szép volt a screenshot”, és mert olvastam valami olyasmit, hogy „a Journey alkotójának új játéka, csak most víz alatt”. Aztán becsuktam az ajtót, feltekertem a hangot… és eltűntem.

Az ABZÛ-ban nincs dialógus. Nincs szöveg. Nincsenek küldetésleírások vagy HUD elemek. Van egy búvár, a víz alatt. És a víz alatt van egy másik világ.

A játék nem kérdez, nem kér segítséget, nem akar tanítani. Egyszerűen csak ott van, és ha engeded, akkor beszippant. És ha benne vagy, akkor nem is akarod elengedni. Sokáig a hatása alatt voltam miután "végig vittem".

Az ABZÚ egy interaktív akvárium, ami belülről gyógyít.

A képi világ... az ember nem akar túl sok szót használni... Mert az ABZÛ nem „szép”. Nem technológiai csoda. Az ABZÛ olyan, mint amikor egy festmény egyszer csak elkezd mozogni, és te benne vagy.

Ez nem szimuláció. Ez nem realisztikus. Ez eszméletlenül stilizált szépség. A színek, a mozgás, az animációk… mintha egy víz alatti álomban sodródnál, ahol semmi nem sürget, csak visz magával a mélység.

Austin Wintory zenéje (aki a Journey-hez is komponált) itt is főszereplő.

A dallamok nem csak aláfestik, hanem formálják a játék ritmusát. Olyan, mintha minden hal, minden korall, minden áramlat egyetlen szimfónia része lenne, amit te vezényelsz az úszásoddal. Bizonyos jeleneteknél a zene annyira összeolvad a látvánnyal, hogy nem lehet nem meghatódni.

Ja igen a játékmenet...

Úszol, tárgyakat aktiválsz, titkokat keresel, kapukat nyitsz. De valójában az ABZÛ játékmenete a figyelem. A jelenlét. Minden, amit teszel, abból születik, hogy jelen vagy. És a játék ezt megjutalmazza — nem ponttal vagy loot-tal, hanem érzéssel.

Az egész egyfajta spirituális utazás.

Az "abzu" (vagy Apszu) a sumér és akkád mitológiában a világot körülvevő, a föld alatti édesvízi óceán neve, egy mitikus, ősi hely, az élet forrása, melynek isteni megtestesülése is létezett... 

Az ABZÛ története nem szóban mesélődik el, hanem képekben, helyszínekben, ritmusban. Nincs kimondva, de ott van: élet, pusztulás, emlékezés, újjászületés. Mint egy digitális buddhista mese, ahol nem tanítani akarnak – hanem egyszerűen csak hagynak látni. És ebben van az ereje. Nincs túlmagyarázva. Nincs kiabálva. Csak megtörténik. De sokáig emlékezni fogsz a cápára és a cetekre.

Az ABZÚ rövid ugyan, de emlékezetes. 2-3 óra alatt végigúszol rajta. De nem fogod elfelejteni. Ahogy a fénysugarak áttörnek a víz felszínén… Ahogy halrajok úsznak körülötted... Ahogy teljes csendben ereszkedsz egy sötét mélységbe, és mégsem vagy egyedül.

Az ABZÛ az a játék, amit nem lehet „végigpörgetni”. Nem gyorsul, nem robban, nem tüzel. De ha engeded, akkor lelassít, befelé húz, és egy pillanatra újra emberré tesz egy képernyő előtt. Már ezért megérte felvenni a GOG gyűjteményembe.

Ha van olyan napod, amikor nem akarsz versenyezni, gyilkolni, vagy menüt böngészni, csak egy picit kiszakadni ebből az egészből – akkor indítsd el az ABZÛ-t. Csukd be az ajtót. Halkítsd le a világot. És merülj el. Nem fogod megbánni.