Gondolatébresztő: A backlogon túl – játéktörténet személyes nézőpontból

Engedjetek meg egy újabb, személyesebb témát a videójátékos életemről. Nem magamutogatás lesz és nem valamiféle rekordok döntögetése, hiszen voltak évek az életemben, amikor szinte teljesen leálltam ezzel a hobbinál kicsit komolyabb elfoglaltságommal. 

11 éves koromban kezdtem el játszani, és azóta is része az életemnek. Nem menekülés, nem divat – hanem egyfajta folyamatos párbeszéd a világgal, történetekkel, saját magammal nekem a videójáték. Az élmény egy jó film-, könyvélményhez hasonlít leginkább, de mindig kicsit több annál. Az interakció, hogy nem csak passzív szemlélője vagyok egy történetnek, hanem részese, alakítója, más szórakoztató médiumoknál nem jelenik meg. Talán csak egy "nyílt színházban", ahol a közönséget is bevonják az előadásba lehet ilyesmit megtapasztalni.

PC-re és konzolra valamivel több mint 1000 játékból álló gyűjteményem van, ezek nagy része ma már digitális. Évek alatt építettem ki. PS3-as, PS5-ös és PC platformokon játszom. Van egy Anbernic RG40XXV kézi konzolom, amin több mint tízezer retró játék halmozódik, több mint 30 különböző retró platformra.

Ennek ellenére soha nem a mennyiség volt a célom, hanem a megtapasztalás minősége. Nem siettem a játékokat végig „pipálni” – inkább figyeltem, mi rezonál bennem. A játék nem csak interaktív időtöltés, hanem: atmoszféra, karakter, hangulat, zene – ezek formálták, mit viszek végig és mit nem. Sok olyan évem volt, míg nem volt saját keresetem (és a játékokról csak a magyar videójátékos sajtóból értesültem), hogy csak 4-5 játékkal játszottam egy évben. Többnyire a legjobbakkal.

Eddigi életem alatt 749 játék lett kipróbálva → ebből 236 végigjátszva. (Ennél lehet hogy kicsivel több is, a számadatot egy régi regény projektem miatt produkáltam, emlékeim, a Wikipédia és egyéb internetes források segítségével.) Jelenleg körülbelül 123 játék van aktív backlogban, főleg kalandjátékok, régi DOS-címek, PSN és néhány Epic/Steam darab. A többi játék sem kidobott idő: kipróbáltam, tanultam belőle valamit, aztán elengedtem.

Munka, alkotás, pihenés mellett is belefért mindig a játék – de mindig tudatosan. Hétköznap kevés idő, hétvégén több – így a ritmus, nem a tempó számított. A backlog nem feladatlista, hanem inspirációs gyűjtemény. Nem feszülök rá címekre, nem nyilvános se a PC-s se a PSN platformon a trófea listám. Nem másoknak vetítek, magam igyekszem szórakoztatni. Nem nyomom ki a játékokat platinára, nem cél a 100%, de volt olyan cím, amin elértem ezt szintet, mert annyira bele tudtam merülni.

A játékokban sok dolgot élvezek. A történeteket, ahol a karakterek élnek, fejlődnek. A zenét – főleg Nobou Uematsuét, de sok más játék is inspirált zeneileg. A régi point & click kalandokat különösen szeretem, ahol a világ lassan tárult fel. Azokat a pillanatokat, amikor nem a cél számít, hanem az út (pl. kis nüanszok egy karakterek közti párbeszédben, vagy egy város, helyszín hangulata).

Szóval inkább a megismerés, a tartalmas szórakozás volt mindig a cél. Sose repültem rá mindenre, nem vagyok hardcore gamer és nem is leszek soha. A játékok „szükségszerű befejezését” sem erőltetem, – nem kell végigvinni mindent, ha már nem szól hozzám, abbahagyom. Van olyan hét, hogy nem fér bele a játék. Van, hogy munka után napi egy, maximum két órám van. Igyekszem azt tartalmasan kihasználni.

A játékélmény számomra nem időpazarlás, hanem kultúraélmény. És ha egyszer lesz, aki kérdezi: „Miért játszottál ennyit?” – azt mondom: Mert így tanultam meg figyelni, választani és elengedni.

Te szoktál játszani? Neked mit adnak a videójátékok?