Játéktörténelem: Iron Lord - Lovagi erények a 80-as évek végnapjaiban

Az Iron Lord egy 1989-ben az Ubisoft által, Atari ST-re kiadott, Orou Mama és Ivan Jacot által fejlesztett, akció-kaland és kis részben RPG-stratégiai játék hibrid. Később az alábbi platformokra is megjelent: Amiga, Acorn Archimedes, Amstrad CPC, Commodore 64, ZX Spectrum és MS-DOS. 

C64-en játszottam vele, de sosem jutottam el a végkifejletig, mert bár látványos és tetszetős darab volt, iszonyúan nehéz.

A történet szerint mi egy nagybátyánk által elárult nemesember fia vagyunk, aki visszatér szülőföldjére, hogy legyőzze az árulót. Ehhez először különböző emberekkel (céhek képviselőivel) találkozva minijátékokban kell brillíroznunk, majd sereget kell gyűjtenünk és le kell rohannunk a gonosz bácsikánk kastélyát.

A játék nagyon szép, főleg Amigán, ahol az audiovizuális megvalósítás a legjobban sikerült. Különösen jó választás a játék főcímzenéje, ami a Pase el Agua című középkori darab interpretációja. Ez Commodore-on is nagyon jól hangzik és emlékezetes marad.

 

A minijátékok között van például szkanderezés és íjászat és néha az utunkba akadó lovagokkal is meg kell küzdenünk egy sisakrostélyunkon keresztül látható (meglehetősen nehéz) kardpárbajban.

A minijátékok ugyan változatosabbá teszik a játékot, de meg is nehezítik azt. Csak egy helyen lehet menteni (a várromoknál), míg nagyon könnyű hibázni és rontani (és így a játékos pénz nélkül marad).

Ha mégis mindent, nagyjából mindent jól csináltunk, kihívhatjuk bácsikánk seregeit, innentől egy stratégiai játékba csöppenünk.

 

A képernyő átvált a csatatér felülnézetére, ahogy a két erő egymással néz szembe: a jók délen, a rosszak északon.
Ez a stratégiai harci rész két szakasz – mozgás és csata – között váltakozik, és egy leegyszerűsített sakkszerű hadijáték. Mielőtt mozgási pontokat osztanánk ki, vagy engedélyeznénk a csapatainknak, hogy fejjel rohanjanak az ellenségnek, a legjobb, ha ellenőrizzük az egyes ezredek erejét és morálját, hogy megtudjuk, melyik az erősebb egység.
Két ezred csak akkor csatázhat, ha egymás mellett vannak. Lényegében arról van szó, hogy megbizonyosodjunk róla, hogy a katonáink túlerőben vannak az ellenféllel szemben – mintha mondjuk két egységünk támadna egy ellenséges egységet.

 

Végül, miután a Káosz Seregét felőröltük, szembeszállhatunk Zolphar nagybácsi gonosz erőivel labirintusszerű barlangjának szívében. Ezt a részt egy Gauntlet-stílusú, felülről lefelé rohangáló labirintusjáték képviseli. Végig kell jutnunk a labirintus hat szintjén, kulcsokat gyűjtögetve, hogy hozzáférjünk a későbbi szakaszokhoz, és kardokat felszedegetve, hogy segítsenek a szintek közötti árkád csatákban.
Itt Zolphar szörnylényei támadnak meg, akik rettenetesen agresszívek és olyan ocsmány dolgokat művelnek, mint például a savdobálás. Túl kell élni ezt a támadást, és elérni a labirintus végét, mielőtt elfogy az energiánk. Ha ezzel a résszel végzünk, megnyertük a játékot, letaszítva a gonoszt jól megérdemelt trónunkról.

Sokszor ha ismerősök, barátok jöttek látogatóba, az egyik játék amit biztosan betöltöttem nekik az Iron Lord volt, a jó zene és tetszetős grafika okán. Mind a mai napig emlékezetes cím maradt, dacára az akkoriban elég gyér angol tudásomból fakadó hozzá nem értésemnek és így a tényleges végigjátszás hiányának. Talán egyszer nekiülök emulátorban és megpróbálkozom vele érettebb fejjel is.

Te melyik játékkal voltál így a 80-as 90-es években?