(H)őstörténet: A point and click kalandjátékok

Az első kalandjátéknak az 1976-os Colossal Cave Adventure című játékot tartják. Ez még nem olyan sokban különbözött az akkori szöveg alapú játékoktól, melyek akkoriban nagy népszerűségnek örvendtek. A főhőst mi alakítottuk, aki rövid tájleírások alapján szöveges parancsok beírásával lépett interakcióba az adott helyszínnel és égtájak megadásával közlekedett a leírások által megismert tájon. A program minden egyes mozgásunk után rövid leírást közölt az aktuális helyszínről. Ebből tudtuk meg milyen képződmények, személyek és tárgyak találhatóak közvetlen környezetünkben. A játék működését ezen a linken meg tudod nézni...

Az első grafikus kalandjátékot Roberta és Ken Williams a méltán híres Sierra On-Line-t alapító házaspár készítette, Roberta rajzai és ötletei alapján, aki egy személyben találta fel a game designer feladatkört 1980-ban. A játék működését ezen a linken tudod megnézni...

El kellett telni némi időnek (a nyolcvanas évek közepéig, végéig), mire a kalandjátékok grafikája és irányítása meghaladta és elhagyta a beírogatós, szöveg alapú vezérlés szintjét.

A legnagyobb újítást a LucasArts (akkori nevén a Lucasfilm Games) 1987-es Maniac Mansion című játéka hozta be, akik pár igéből álló felhasználói felületet definiáltak a képernyőn. A felületen levő igékre kattintva az egérrel, majd ezután rákattintva a játéktérben található vagy a nálunk levő tárgyakra, a program végrehajtotta az adott cselekvést az adott tárgyakon. Tipikus példája ennek a „Talk To”, amelynek segítségével beszédbe elegyedhettünk a játék szereplőivel, vagy a „Pick Up”, melynek segítségével tárgyakat vehettünk fel.

 

 

Úgy írom mindezeket, mint egy Wikipédia cikk, mintha kedves olvasóm, te sosem játszottál volna point and click kalandjátékokkal... Ha így van, engedd meg, hogy a továbbiakban személyesebb kalandjaimról meséljek neked.

Életem első igazi kalandjátéka az 1991-es The Secret of Monkey Island 2: LeChuck's Revenge volt. Mivel akkoriban igen rosszul és igen keveset beszéltem angolul, ez egyben egy nyelvlecke is volt nekem és a húgomnak, akivel éjszakába nyúlóan próbálgattuk megfejteni a játék igen csak nehéz fejtörőit. A program grafikája és humora azonban annyira betalált nálunk, hogy jócskán előre haladtunk benne, mire az akkori idők egyik számítógépes havi lapjának „személyében” megszereztük hozzá a leírást. Ezt a játékot és több más LucasArts klasszikust sokszor játszottam végig az elmúlt 30 évben. A LucasArts játékok olyan magas színvonalat képviselnek, hogy a legjobb darabokat szinte az örökkévalóságnak alkották. Megunhatatlanok, letehetetlenek. Szinte évente adtak ki klasszikusokat. 

 

1992: Indiana Jones and the Fate of Atlantis (ez akár egy teljes értékű film is lehetett volna),

1993: Day of the Tentacle (Maniac Mansion 2) és Sam and Max Hit the Road,

1995: Full Throttle és The Dig,

1997: The Curse of Monkey Island,

1998: Grim Fandango,

2000: Escape from Monkey Island...

 

Bár a műfaj és a klasszikus point and click éra (és a LucasArts) a kilencvenes évek végére kifújt, a 2000-es évek elején, közepén ezeken a kalandokon felnőtt és edződött, új alkotók érkeztek, hogy megreformálják vagy csak fenntartsák a műfajt.

 

Na de mi van még?

Érettségim után voltam több mint egy évvel, mikor a Broken Sword sorozat első része megjelent. A történelmi múltidézős, fordulatos, természetfeletti krimi egy csapásra a legnagyobbak közé emelte a Revolution Software-t. A sorozat összesen öt részt ért meg, átvészelve a kalandjátékokra járó legsötétebb időket. Az első rész zenéjét formába öntő, néhai Barrington Pheloung örök érvényű klasszikus dallamokat alkotott, melyek mélyen összeforrottak a gyönyörű, kézzel animált képsorokkal.

 

A kilencvenes években egy kis európai stúdió a Delphine Software is készített néhány kalandjátékot, mára már méltán igazi klasszikusokat. Igaz ezeknek csak egy kis része volt point and click irányítású. 

 

Amikor a műfaj haldoklott, a madridi Pendulo Studios sietett a megmentésére, létrehozva a Runaway sorozatot, mely bár néha történetmesélésben a későbbi részekben kicsit gyengébben teljesített, de kárpótolt minket a sorozatra jellemző gyönyörű animáció és az ízléses hátterek.

 

Dave Gilbert szinte egy személyben építette fel és képviselte New Yorkból az új amerikai point and clicket, létrehozva a 2000-es és 2010-es évek legfontosabb kalandjátékait kiadó Wadjet Eye-t. Ennek a kiadónak az elmúlt húsz évben összeforrott a neve a minőségi kalandjáték fogalmával. Olyan játékokat adtak ki mint az öt részes természetfeletti krimi, a Blackwell sorozat és olyan díjnyertes címeknél közreműködtek, mint a Technobabylon, a Gemini Rue, a Resonance vagy a Primordia.

 

A LucasArts örökség sem hamvadt semmivé közben. A 2008-as A Vampyre Story ennek egyik ragyogó példája. Az egykori LucasArtsos alkotók tették le ezt a fantasztikus, a negyedik falat döntögető és a kalandjátékos szcéna visszásságaira remekül reflektáló darabot.

 

A nemrég elhunyt Benoit Sokal négy résznyi varázslatos kalanddal, a Syberia sorozattal örvendeztette meg a kalandjátékok szerelmeseit és részben újította meg a műfajt a 2000-es évek elejétől. És úgy tűnik, van még eredetiség és jövő a sorozatban a mester távozása után is. 

 

Hogy mára nem halt ki a point and click kalandjáték műfaj, abban még két jelentős alkotásnak van nagy szerepe: az egyik az 1997-es Blade Runner, a másik az ezredfordulón megjelent The Longest Journey. Mindegyik kaland egyedülálló a maga nemében mind grafikai mind történetmesélési szempontból. A kalandjátékosok új, ma már felnőtt generációjának jelentettek fontos mérföldkövet, olyat mint amit az én generációm köszönhet a LucasArts érának.

 

És hogy van e még kraft a point and click műfajban? Bátran kijelenthetem, hogy igen. Amíg olyan játékok jelennek meg mint a Beyond the Steel Sky és a Monolith és olyanok megjelenését várjuk mint a Chicken Police 2, a hatodik Broken Sword, a The Drifter vagy a The Night is Grey, a helyzet kifejezetten jónak mondható. A régi klasszikusokon felnőtt, mára alkotóvá vált nemzedék újraálmodja és újraéleszti a műfaj mára talán megkopott, de nem múló fényét.