A Planescape: Torment volt az első játék, amit a GOG-on megvettem, több mint egy évtizeddel ezelőtt. Nem véletlenül került be a gyűjteményembe: különösen emlékezetes történetem fűződik hozzá.
Annak idején, még főiskolás koromban, a kóterban egy haveromtól kaptam kölcsön hétvégére a játékot. Akkoriban a Planescape: Torment még négy CD-lemezen terpeszkedett, nekem pedig nem volt pénzem arra, hogy mind a négyet felírassam magamnak. Így aztán jött a hétvégi maraton.
Ez lett életem leghosszabb, egyhuzamban letolt játékülése: 37 órán keresztül játszottam vele egy pokrócba csavarva magam. Csak inni és vizelni keltem fel néha. És ami talán még durvább: ennyi idő alatt sem sikerült végigjátszanom.
A játék főszereplője amnéziával ébred, és maga sem tudja pontosan, kicsoda, illetve mi történt vele. A történet során fokozatosan tárul fel előtte a saját múltja és valódi természete. Ráadásul itt még a halál sem egészen úgy működik, ahogy egy hagyományos szerepjátékban megszoktuk. Ennél többet viszont nem mondok, mert ezt a történetet érdemes saját magadnak felfedezni.
A játék fejlesztője a Black Isle Studios volt, a történet és a forgatókönyv egyik meghatározó alkotója pedig Chris Avellone, akinek neve azóta is összeforrt a narratív központú szerepjátékokkal. A Planescape: Torment egyik legnagyobb ereje éppen az, hogy nem egyszerűen egy újabb fantasy RPG akar lenni: a karakterek, a párbeszédek és a világ sokszor fontosabbak, mint maga a harc.
És van még egy személyes okom, amiért különösen fontos nekem ez a játék: a mai napig ez az egyetlen tetoválásom, a Planescape világából a Lady of Pain rúnája.
Ha valaki még nem próbálta, a játékmechanika és a grafikus motor fölött ugyan kissé eljárt az idő, de ettől még nem érdemes leírni. Sőt, első alkalommal kifejezetten az Enhanced Edition beszerzését ajánlom.
Mert a Planescape: Torment nem feltétlenül azért lesz emlékezetes, mert milyen jól lehetett benne harcolni.
Hanem azért, amit mesélni tudott.




Megjegyzések
Megjegyzés küldése