Amikor még messze nem volt közbeszéd tárgya a mesterséges intelligencia, sőt még az átlagos számítógép-használók kiváltságos kisebbsége számára sem volt igazán kézzelfogható ez a technológia, a nyolcvanas évek elején született egy ma is izgalmas filmalkotás, amely már akkor feltette a kérdést: mi történik, ha egy számítógép kezébe kerül a háború irányítása?
John Badham 1983-as filmje, a Háborús játékok (WarGames) egy fiatal számítógép-rajongó történetén keresztül vezet be bennünket a hidegháborús paranoia, a hackelés és a katonai automatizálás világába. David Lightman, a Matthew Broderick által megformált középiskolás fiú új videójátékokat keresve véletlenül kapcsolatba lép az amerikai hadsereg nukleáris válaszcsapásokat szimuláló szuperszámítógépével. Amikor elindítja a globális termonukleáris háborút modellező programot, eleinte azt hiszi, csupán egy izgalmas játékkal van dolga. A katonai vezetés azonban valós fenyegetésként értelmezi a szimulációt, és ezzel egy pillanat alatt rémálommá válik az ártatlannak induló kaland.
A film másik főszereplője Ally Sheedy, aki Jennifer szerepében David társává válik a mind veszélyesebb helyzetben. Broderick és Sheedy később a nyolcvanas évek fiatal sztárjait összefogó, Brat Pack néven ismert nemzedék meghatározó alakjai közé emelkedtek. Mindkettőjüknek számos emlékezetes filmszerep és siker jutott: Broderick később többek között a Meglógtam a Ferrarival (Ferris Bueller’s Day Off), Sheedy pedig a Nulladik óra (The Breakfast Club) révén vált a korszak egyik jellegzetes arcává. A Háborús játékok így nemcsak a számítógépes technológia filmes ábrázolásának korai mérföldköve, hanem egy fontos színésznemzedék pályájának is emlékezetes állomása.
Ami igazán különlegessé teszi a filmet, az nem pusztán a hidegháborús alapszituáció, hanem az a felismerés, hogy a technológia önmagában nem feltétlenül jelent bölcsességet. A WOPR névre keresztelt rendszer képes hatalmas mennyiségű adatot feldolgozni, forgatókönyveket lefuttatni, és újabb meg újabb lehetséges lépéseket kiszámítani. Ám a számítás és a megértés nem ugyanaz. A gép nem érti igazán, mit jelent egy nukleáris háború, és azt sem, hogy egy szimulált támadás és a valódi pusztítás között milyen végzetes különbség húzódik.
A Háborús játékok a maga korában technológiai thriller volt, ma viszont már más hangsúlyokkal is nézhetjük. A mesterséges intelligencia, az automatizált döntéshozatal és az emberi felügyelet kérdései azóta sokkal közelebb kerültek a mindennapjainkhoz. A film persze a nyolcvanas évek technológiai képzeletét tükrözi, nem mai értelemben vett MI-t mutat be, de az alapkérdése máig érvényes: rábízhatjuk-e a legfontosabb döntéseinket egy olyan rendszerre, amely képes számolni, de nem feltétlenül érti a következményeket?
A film legismertebb gondolata a végére egyszerű, mégis súlyos tanulsággá áll össze: vannak játékok, amelyeket nem lehet megnyerni. A Háborús játékok több mint negyven évvel a bemutatója után is feszült, szórakoztató és elgondolkodtató alkotás, amely arra emlékeztet, hogy a technológiai fejlődés valódi értékét nem az mutatja meg, mire vagyunk képesek vele, hanem az is, hogy felismerjük-e, mikor nem szabad használnunk.
Megjegyzések
Megjegyzés küldése