Közzétéve:
élmény
gaming
GOG
gyűjtemény
játék
PC
Playstation
Xbox
- Link lekérése
- X
- Más alkalmazások
Mielőtt a színes kijelzős, továbbfejlesztett változata (a Game Boy Color) megjelent, 64,42 milliót értékesítettek belőle szerte a világon.
Az egyik eladott példány Stephan Scoggins katonai orvos tulajdonába került, aki magával vitte azt az Öbölháborúba. Ott egy alkalommal a barakkot, amiben hősünk a konzolt tárolta, bombatalálat érte és a Game Boy erősen megrongálódott. Scoggings elküldte a cudarul kinéző, nyomokban még az eredeti formájára hasonlító eszközt a Nintendónak, hátha ők tudnak kezdeni vele valamit. A Nintendo mérnökei beleraktak egy Tetris-cartridge-ot és a játék legnagyobb meglepetésükre elindult. A konzol annyira azért nem maradt jó állapotban, hogy játszani is lehessen rajta, például a gombjai közül nem mindegyik működött, de a Nintendo úgy ítélte meg, hogy érdemes a kis túlélőt bemutatni a nagyközönségnek. Scoggings 1991-ben kapott cserébe egy vadonatúj Game Boy-t, a megrongálódott példányt pedig a New York-i Nintendo üzletben lehetett megcsodálni, néha akár bekapcsolt állapotban is, amíg 2023 körül nyugdíjba nem vonult.
A kisméretű és szerényebb tudású, cserébe viszont négy AA elemmel legendás hosszú ideig működő konzol, maga mögé utasította a piacon két fejlettebb vetélytársát az Atari Lynxet és a SEGA Game Geart. Közvetlen előzményének a Nintendo Game & Watch kvarcjáték sorozata tekinthető, amit ugyancsak Yokoi fejlesztett.
A Game Boy előlapján a képernyő / kijelző alatt helyezkednek el a fő kezelőszervek: a D-pad, mellette a négy kezelőgomb: az "A", "B", "SELECT", és "START" gombok. A gép jobb oldalán kapott helyet a hangerőszabályzó tárcsa, és egy hasonló gomb a bal oldalon a képernyő kontrasztjának szabályozására. A bekapcsoló csúszka és a játékkazetta (cartridge) aljzata a gép tetején található.
A Game Boy tápfeszültsége 6 V, min. 250 mA egyenáram. A tápellátást biztosíthatja 4 db 1,5 voltos AA típusú elem, ezeket a gép hátoldalán található elemtartóba lehet tenni. A gép bal oldalán egy külső tápcsatlakozó van, ami lehetővé teszi külső tölthető elemcsomag vagy AC adapter használatát. A konzol alján van még egy 3,5 mm-es audio csatlakozó (jack), ezen keresztül fejhallgatót vagy hangszórókat lehet csatlakoztatni.
A gép összeköthető további Game Boy konzolokkal is, összekötő kábel használatával; ennek a csatlakozója a gép bal oldalán található. Az összekötött gépekkel eleinte két játékos játszhatott egymás mellett ugyanazzal a játékkal, ilyen volt pl. a Tetris, később megjelentek a több konzol összekötését lehetővé tevő játékok és kábelek is. Legfeljebb 4 gépet lehet ilyen módon összekapcsolni. Ezt a kapcsolatot több játék komolyabban is kihasználja, pl. a Pokémon játékokban a játékosok ezen keresztül cserélhetnek Pokémonokat és kommunikálhatnak egymás között.
CPU: Egyedi 8 bites Sharp LR35902 processzor, órajele 4,19 MHz. Hasonlít az Intel 8080 processzorra, annyiban, hogy a regiszterek és az alap utasításkészlet azonosak (nincsenek index- és árnyékregiszterek), de ez tartalmaz a Z80-as processzornál bevezetett kiterjeszett utasításokat (CB prefixű bitkezelő utasítások) és néhány egyedi utasítást is, valamint beépített hanggenerátort.
RAM: 8 KB beépített S-RAM
Video RAM: 8 KB beépített
ROM: a CPU tokban 256 bájt az indítókódnak (bootstrap); 32 KB, 64 KB, 128 KB, 256 KB, 512 KB és 1 MB kazettákban
Hang: 2 négyszögjel, 1 programozható 32 mintás 4 bites PCM hullám, 1 fehér zaj, és egy audio bemenet a kazettából. A készülékben csak egy hangszóró van, de fülhallgatón keresztül sztereó hangot ad.
Képernyő: 160 × 144 pixeles reflektív STN (szupercsavart nematikus, super-twisted nematic) LCD (folyadékkristályos képernyő)
Képfrissítési frekvencia: közelítőleg 59,7275 kép/másodperc az eredeti Game Boy-nál, 61,1 a Super Game Boy-ban; függőleges képkioltási intervallum (vertical blank rate) közelítőleg 1,1 ms
Képernyő mérete: 66 mm (2,6 inch) képátmérő
Színek: 2-biten kódolva (4 „szín”, azaz világostól a sötétig terjedő olívazöld árnyalat)
Kommunikáció: 2 Game Boy összeköthető a beépített soros porton keresztül, 4 egység összeköthető DMG-07 4-játékos adapterrel. Több gép összekötése lehetséges az adapterek egymáshoz csatlakoztatásával.
Tápellátás: 6 V, 0,7 W (4 db AA elem, kb. 14–35 óra játékidőt biztosít)
Méretek: 90 mm x 148 mm x 32 mm / 3,5" x 5,8" 1,3"
A felhasználók nagy része kifogásolta az eredeti példány esetében a háttérvilágítás hiányát, amin a Nintendo csak nagy sokára változtatott, a Game Boy Light esetében. Voltak akik nem szerették a zöld tónusú képernyőt, ezt a Nintendo a Game Boy Pocketnél cserélte le szürke skálás változatra.
Míg az eredeti Game Boy akár 30 órán keresztül is működött a négy AA elemmel, a későbbi változatok (bár kevesebb elemmel működtek) jelentősen kevesebb játékórát voltak képesek nyújtani.
A videójáték iparra és a játékosokra gyakorolt, mind a mai napig tartó hatása megkerülhetetlen. A Nintendo megmutatta, hogy a játékosok számára nem a csúcstechnológia a lényeges, hanem hogy szórakoztató játékokkal hosszan tudjanak játszani.
Az abszolút ikon. A Game Boy-t ezzel csomagolták, és a világot berántotta a blokkok forgatásának mámorába. A kézikonzol és a puzzle játék tökéletes házassága.
Mario első kézikonzolos kalandja. Ugyan nem Shigeru Miyamoto készítette, de új világokat, ellenfeleket és még egy mini űrhajós részt is hozott. Rövid, de forradalmi.
3. The Legend of Zelda: Link’s Awakening (1993)
A Zelda-sorozat egyik legszívhezszólóbb része, különleges hangulattal és egy álomszigettel, amely nem biztos, hogy valóságos… Igazi mestermű kézikonzolon.
4. Pokémon Red/Blue (1996, EU: Blue/Red – Japánban Green/Red)
A Pokémon-láz szülőatyjai. 151 lény összegyűjtése, edzése és csatáztatása – a ’90-es évek gamer-kultúráját alapjaiban formálták át.
5. Metroid II: Return of Samus (1991)
Samus Aran második kalandja, ahol a metroidok kipusztítására indul. Sötét, klausztrofób atmoszférája és hordozható megvalósítása legendássá tette.
A klasszikus arcade remake-je, de 99 pályányi plusz tartalommal és puzzle-platformer elemekkel. Ez indította el a “Mario vs. Donkey Kong” vonalat.
Kirby első fellépése! Rövid, de imádnivaló játék, ahol a kis rózsaszín gömb (akkor még fehér a kijelzőn) először szívta be az ellenfeleit.
8. Wario Land: Super Mario Land 3 (1994)
Mario riválisa, Wario, saját kalandot kapott. Kevésbé “hősi”, inkább mohó kincsvadászat – a sorozat később külön franchise-zá nőtte ki magát.
A Nintendo válasza a Tetris sikerére. A színes (itt szürkeárnyalatos) kapszulákkal kell vírusokat irtani – egyszerre addiktív és frusztráló.
10. Final Fantasy Adventure / Mystic Quest (1991)
A Mana-széria elődje. Egy akció-RPG, ami ötvözte a Zelda-féle felfedezést a JRPG-s történetmeséléssel. Kultklasszikus, sokak kedvence.
Általános iskolás voltam, mikor megjelent, a kis vidéki suliban senkinek sem volt ilyenje. Jóval később, a kilencvenes évek közepén láttam, de jó ideig nem fogott meg. Aztán vén fejjel, a negyvenes éveimbe lépve csodálattal kezdtem tekinteni rá és utódaira, a Colorra és Advance-ra.
Végül egy Anbernic RG40XXV kézikonzolt vettem (nem titkoltan a klasszikus Game Boy formája miatt) és azóta is ezen élem ki kézikonzol és retrójáték éhségemet.
Ezen a csatornán rengeteg mindent megtudhatsz a különböző Game Boy verziókról, beszerzésükről és pimpelésükről.
Te hol és mikor találkoztál először a Nintendo e legendás kézi konzoljával?
Megjegyzések
Megjegyzés küldése